Ember a Holdon!

"Van egy álmom", kezdte híres beszédét negyvenhat évvel ezelőtt Martin Burger King, fekete polgárjogi aktivista, később jólmenő gyorsétteremlánc-alapító. "Az álmom az, hogy egy napon a feketék is a fehérekkel egy űrhajóban utazhatnak, és szabadon ráléphetnek a Holdra." Odáig azonban hosszú út vezetett, amíg végre Louis Armstrong válhatott az első fekete dzseszzenésszé a Holdon, kereken negyven évvel ezelőtt.

Tombolt a hidegháború, és az USA azzal is ki akarta domborítani felsőbbrendűségét a Szovjetúnió felett, hogy még azt is megengedheti magának, hogy rögtön elsőre egy pár éve még egyébként másodrendű állampolgárnak számító feketét küldjön a Holdra. Természetesen az űrhajós kiválasztása szigorúan szakmai szempontok alapján történt -- merő véletlen, hogy egyébként jól trombitált és énekelt a kiválasztott jelölt. Viszont amikor ennek híre ment, az amerikai zenész-élet felbolydult: Frank Sinatra a Fly ME to the Moon című dalával lobbizott, hogy mégis a fehérek közül kerülhessen ki az emberiség első követe egy másik égitesten.

De mint tudjuk, nem járt sikerrel -- és a többi már történelem...

Odüsszeisz-fázis

Úgy egy hónapja hallottam a rádióban, programajánló gyanánt, hogy a Táp Színháznak van valami Odüsszeia-feldolgozása, és Busa Pista játsza a főszereplőt. Namármost Mc Busa mindig jöhet, meg a rap-opera műfaj is izgalmasan hangzott, úgyhogy keddre vettünk Vikivel két jegyet a Trafóba. Az előadás mindenképp élményszámba ment.

Kezdődik az egész ott, hogy a végére sem derült ki, hogy most ez egy olyan darab, aminek az a koncepciója, hogy nincs készen az előadás (és ettől persze teljesen kész van), vagy pedig tényleg nincs még készen. Mindenesetre az előadás kezdete előtt vagy fél órával, a Trafó kávézójában üldögélve, feltűnt hogy a vendégek kb. fele leendő szereplő, egy nő meg járja őket végig egy papírral hogy akkor most ezt húztuk mégis ki meg ehelyett jössz inkább majd itt. JIT rendezés.

A hétvége rendeltetésszerű használata

A hétvége nem arra való, hogy tanuljunk meg dolgozzunk. Hétvégén élményeket kell gyűjteni -- és azt hiszem, ez a mission most különösen jól sikerült.

Pénteken Irie Maffia-koncertet ajánlott Tibuci, úgyhogy Anitával elnéztünk este a ZP-be. Mondjuk pont Tiborral nem sikerült összefutni, mert lemerült közben a telefonom. A koncert amúgy szerintem nem volt túl nagy eresztés (featuring Sena ide vagy oda), anno az egyéves koncertjük az A38-ban összehasonlíthatatlanul jobb volt.

Aztán szombaton reggel lett egy kis csúszás, Edina kitalálta ugyanis, hogy Simont, Milánék újszülöttjét látogassuk meg délelőtt. Szóval rohanás, ráadasául a virágboltban is sor volt, apropó virág, milyen komoly lehet már a virágkötés-domain, ha arra hogy

Valami vidám, tavaszias csokrot szeretnék egy újdonsült kismamának

az a visszakérdezés, hogy

Kisfiú vagy kislány született?

és enélkül nem tudja elkezdeni a komponensek összeválogatását...

Simon egyébként majdnem ötödfél kiló, de egyáltalán nem úgy, hogy kövér, hanem hogy nagy. Úgy tűnt, egyelőre nem biztos még benne, hogy érdekli őt ez a kinti izé, főleg hunyorog, és nagynéha néz csak körül.

Aztán ma, vasárnap jött a hétvége desszertje: Nitával azt találtuk ki, hogy ebéd gyanánt együtt piknikezünk a Városligetben. Rendeltem szusit, meg hasonlóan furcsa desszerteket is (nem is hinné az ember előre, hogy milyen finom lehet a karamellás-csillis banán), kivittünk egy nagy pokrócot, vittünk innivalót meg poharakat (nem ám hogy műanyag izékkel égessük magunkat), és élveztük a jóidőt.

(ZaPénak meg megnyugtatásul közlöm, hogy közben azért gőzerővel olvasom a könyvet is, szóval remélhetőleg hamarosan vissza tudom vinni)

Zuboly-koncert

Kiment a ház az ablakon,
bennemaradt a vénasszony.
Kezemben a Smith & Wesson,
hol a Pamela Anderson?

Tegnap este Anitával a hajóra mentünk koncertre. Elvileg a moldáv Zdob si Zdub volt a fő fellépő, de mi az előzenekar, a Zuboly miatt mentünk.

A Zuboly kb. azt csinálja, hogy fog egy népdalt vagy hasonlót, meg egy mindenki által ismert popszámot, és a kettőt úgy gyúrja össze egy számmá, kiegészítve MC Busa rap-betéteivel, hogy akár észre sem veszed az átmenetet mondjuk a Billy Jean és egy regölős között.

De ez eddig még csak egy gimmick lenne, ami miatt viszont a tegnapi koncertet simán berakom az eddigi top 10-embe (olyan illusztris társaságba, mint pl. a Lamb 2003-as Szigetes koncertje), az a hitelesség. Nincs nehéz dolguk, mert az arcukra van írva. A lemez sehol sincs az élő élményhez képest: a koncepciót kitaláló Ágoston Béla faarccal előadott abszurd szövegei vagy Busa mosolygó szeme miatt az ember kénytelen az amúgy már semmit sem jelentővé koptatott örömzene jelzőt használni.