Gettó-szakállvágó

Holnap diplomaosztó, a villanyborotvában, amit szakállvágónak használok, nincs nafta, a töltőjét meg nem találjuk sehol. Ideje kipróbálni az apámtól szervált szovjet forrasztópákát!

Őszintén szólva nem terveztem, hogy az első forrasztást rögtön élesben fogom megcsinálni, de végül remekül sikerült. Szerencsére annyi töltés még volt az akksiban, hogy egy pár másodpercre felnyögjön, ezért szétszerelés után sikerült multiméterrel kimérni, hogy hova kell a mennyit kötni, hogy szóljon. Krokodilcsipeszekkel ment is a dolog, de sajnos a szakállvágó rész csak akkor illeszkedik a motor által forgatott műanyag izére, ha össze van szerelve...

Na és itt jött a képbe a forrasztás: két, UTP kábelből kiszabadított drótot forrasztottam a megfelelő helyekre, majd kivezettem őket egy csavar helyén. Gari ugrott volna, ha még lenne:

Utána egy 9 voltos elem volt kéznél, gyárilag kb. 2.4 volton működött a készülék. What could possibly go wrong...

Remekül viselte a kis motor a 9 voltot, úgy nyírta a szakállamat, mintha fizetnének neki érte. Szerintem megtartom, és legközelebb is kiélvezem a turbó szakállnyírót!

Konzolok vs. HDTV-k

Ahhoz képest, hogy a House és a Hogyan készül? szinte az egyetlen TV-műsorok, amiket meg szoktam nézni, nem volt nehéz rábeszélni magamat egy böhömnagy Samsung LE40A557 HDTV-re. Marha jól néz ki, még a szobát is feldobja, egy sima d-sub bemenettel monitornak is használható (nem nagyon szar pl. Top Geart nézni az egyméteres képernyőn), de volt vele gond is.

Elsősorban ugye mégiscsak játékokhoz akarom használni, úgyhogy amikor mindent összedugtam, egyik első dolgom volt betolni a Guitar Herot. Igaz, hogy hónapok óta nem játszottam vele, de azt azért nem akartam elhinni, hogy egyetlen átkozott hangot sem találok el. És itt derült ki a turpisság: a TV-nek egy csomó ideig (majd' egytized másodpercig) tart az interlace-elt PAL jelből megfelelő 1080p képet készíteni, és úgytűnik, ehhez igazítja a hangot is — csak épp a Playstation nem tud erről, ezért mire én pengetek, ő már azthiszi, rég elkéstem.

Konkrétan a Guitar Hero esetén van erre kludge, be lehet rajta állítani a TV lag-jét, de persze akkor meg az lesz iszonyú béna, hogy minden eltalált pengetés feedback-je fog késni (persze ekkor már kétszer egytized másodpercet). A jó megoldást viszont az adta, hogy feltűnt, hogy az újonan vett komponenskábellel gyönyörű, és főleg nem késik a Wii képe. Innen már csak egy rövid ugrás volt szerezni a PS2-höz is komponenskábelt, és most azzal jobb.

De ez sem tökéletes, mert sajnos játékonként változik, hogy a komponenskimeneten támogatják-e a progresszív képmódot, ígyaztán pl. a Guitar Hero most már tökéletes, a Rez olyan gyönyörű, hogy leesik a képernyőről, de mondjuk a szintén időérzékeny Mad Maestro nem tud erről a feature-ről, és így mintha a komponenskimeneten adott képére is rárakódna valamennyi késés. Azt meg nem sikerült eldöntenem, hogy a Gran Turismo 4-ben létezik-e a probléma. Sajnos minden idők legszebb PS2 játéka (és minden idők egyik legjobb játéka EVER), az Ico a Czinőnél van kölcsönben, úgyhogy nem tudtam kipróbálni, pedig emlékszem, hogy az támogatta a progresszív módot, és alig várom, hogy lássam egyméteres szépségében...

Nyomkodom a "Műköggyé" gombot

A héten kétszer is volt alkalmam meglepődni, hogy valamilyen szoftver-termék Magától Működik™. Vagy én lettem túlontúl szkeptikus vagy szarkasztikus vagy whatever, vagy kézzelfogható a fejlődés...

Az első kedden történt, amikoris délutánra úgydöntött az irodai gépemen futó Outlook, hogy akkor ő nem kíván több levelet fogadni: mihelyst leszedte POP3-mal az első bejövő levelet, feljött az ismerős "szóljunk-e a Microsoftnak hogy megint híg fossal lett tele a pelus, hátha nem történik akkor se semmi" ablak. És ezt megbízhatóan csinálta, minden indításkor.

Egyszer sikerült olyan gyorsan megnyomni a "Kapcsolat nélküli munka" gombot, hogy nem szedte le a levelet, így legalább el lehetett indítani. Aztán jöttek a Microsoft szoftverekkel eltöltött évtizednyi tapasztalat eredményei: indítsuk újra a gépet, töröljük ki az IMAP fiókokat hátha az a baj, nézzük meg az Exchange webes szarjával hogy hátha a konkrét levéllel van a baj, próbáljuk meg üres mailbox-szal, stb. Semmi.

Viszont a sok próbálgatás alatt kb 100x crashelt le az Outlook, ami már feltűnt a gépnek is, felugrott ugyanis egy ablak kb olyan szöveggel, hogy ő most az Office Segéd és úgy látja baj van, hadd segítsen. Hát segítsél, mondtuk, de nem csak én, a linuxos junkie, hanem senki kolléga nem bízott abban, hogy ebből lesz valami. Aztán elkezdett futni kb fél óráig egy varázsló, és a végén...

Alternatív WRT firmware-ek

Nyilván az sosem volt ideális megoldás, hogy itthon egy full számítógép csak azért megy és zajong 24/7-ben, hogy levelezőszerverkedjen az itthoni gépeknek, meg persze NAT-oljon. Lőri hívta fel a figyelmemet a Linksys által gyártott NSLU2-re (becenevén "slug"), amiben az a truváj, hogy normális Linux disztribúció telepíthető fel rá. Szóval elhatároztam, hogy egy ilyennel meg egy Wi-Fi routerrel váltom ki a mostani dobozt. Az NSLU2-vel kapcsolatos információkról majd a következő részben olvashatsz, itt most a routerről lesz szó. Konkrétan a Linksys WRT54GL-ről.

Minek ezen bármit is hackelni?

Ez a kérdés természetesen adja magát, mivel a cucc, háztartási routerhez méltó módon, tényleg Magától Működik: összedugsz mindent, és NAT-ol meg DHCP szerver meg minden. Az viszont nagyon bosszantó, hogy van egy-két nagyon egyszerű feature, amit nem támogat, pedig nem kéne hozzá sok. Számomra a statikus DHCP volt ilyen (persze Dnsmasq-kel), amire mindenképp szükségem volt, de valamiért a router nem tud ilyet. Lehet, hogy ez már enterprise feature, és ilyenért sok pénzt kell elkérni?

Persze megfordult az is a fejemben, hogy a fent említett slugot használjam DHCP szervernek, de akkor meg a Dnsmasq nem az ISP-től kapja az upstream DNS címét, szóval nem ideális. De hát nem is véletlenül ezt a WRT modellt vásároltam, ez ugyanis a leg hackerbarátabb -- így hát nekiálltam megvizsgálni az elérhető alternatív firmware-eket.

Foglalkozása: aranytestű rock-isten

Legutóbb a Mad Maestrot dícsértem, mint zenés játékot, de most találtam egy újabb gyöngyszemet. Igen, a Guitar Hero-ról van szó, amit persze engem ismerve elkerülhetetlen volt, hogy megvegyek, mégis kicsit úgy érzem, mintha én lennék az utolsó Playstation-tulaj, aki beszerezte.

Azok kedvéért, akiknek fogalma sincs, hogy mi ez: egy kb kétharmad méretűre zsugorított, műanyag játékgitár, a nyakán öt gombbal, meg egy mikrokapcsolós "pengetővel", és hozzá a szoftver, ami meg gyakorlatilag teljesen megegyezik a Dance Dance Revolution-ökkel, csak itt tánc helyett gitározni kell. A gitár így néz ki:

A játék pedig így: a függőlegesen lefelé jövő gombócok jelzik, hogy amikor a legalsó sorba érnek, melyik gombokat nyomvatartva kell pengetni.

A dolog lényegéből adódóan a zene nagyrészt rock és light-osabb metál. Ezzel persze rögtön el is vághatta volna nálam magát, de egyrészt akadnak a zenék között még számomra is élvezetes darabok, másrészt ezek a zenék játszva teljesen más élményt nyújtanak, mint hallgatva -- mondhatni, kezdem megérteni a léggitárosokat. Persze ettől függetlenül elfért volna pár gitáros-elektronikus zene, ad absurdum egy Pendulum-szám is. Remélhetőleg lesz egyszer egy ilyen orientációjú kiadás is.

És ha már a zene-választéknál tartunk, amit viszont igazán igényelne a szervezetem, az a Pillows. Ha valaha megjelenik egy bármilyen fos számokat tartalmazó GH-kiegészítő, de lesz rajta egyetlen Pillows-szám is, itt és most leteszem a nagyesküt hogy a megjelenés napján megveszem.

És hogy milyen, mint játék? Élvezetes, és a látszattal ellentétben könnyen elkezdhető. Viszont amikor az ember eljut oda, hogy kivégezte az első két nehézségi szintet, akkor van egy hatalmas szakadék az eddigiek és a harmadik szint között. Már a harmadik szint legelső száma is komoly kihívást, sőt, sok esetben megoldhatatlan feladatot jelenthet. És hiába megy vissza az ember gyakorolni a könnyebb pályákra, nem lesz tőle beljebb, olyan nagy a különbség. Ez nagyon rossz tervezés, egy jó játéknak fokozatosan kell felépítenie a nehézséget, nem pedig hirtelen odarakni egy betonfalat a szaladó játékos elé.

Update: Létezik egy Linuxos-Windowsos klónja is a Guitar Heronak, Frets on Fire néven. Ezzel alapesetben a billentyűzettel játszhatunk, de egy Playstation→​USB átalakítóval valószínűleg az eredeti Guitar Hero-s gitár is ráköthető, de ezt még nem próbáltam.