Újra itthon...

... mármint Abcinenciából. Egyébként az előző bejegyzés után tűnt csak fel, hogy a "hivatalos játékkiírás" valamiért a fonetikus "Abcinencia" formát használja, ki tudja, miért.

Kibírtam. Reggel még tejjel indítottam, de játékosan egy tábla csokit raktam a táskámba. Szándékosan ugyanolyat, mint amilyet egy hete szétosztottam az irodában. Útközben az utazást lezáró rádióadást hallgattam, de sajnos negyed kilenc körül ki kellett szállnom, mert megérkeztem az egyetemre, és kezdődött a szeminárium. Elvileg kilencig tartott az absztinencia, de akkor még órán ültem, úgyhogy tízkor vettem először elő a csokit. Kibontottam, de úgydöntöttem kár lenne most direkt becsokizni, és megvárom, amíg megkívánom.

Fél tizenegykor törtem le belőle az első kockákat.

Azóta semmi extra, mondjuk az vicces volt, hogy miután most így este, utólag meghallgattam a reggeli 7térítőt és lementem fürödni, automatikusan útbaejtettem a konyhát egy kis Schoko-Bonsért. Persze bűntudatról szó sincs, egyáltalán nem arról szólt ez a hét, hogy leszokjak a csokoládéról, ezt nem is tartom célnak, sőt, hülyeség lenne.

Utazás Absztinenciába

Hétfőn éppen munkába menet hallgattam a 7térítőt, és egy Utazás Absztinenciába nevű programot hirdettek meg, aminek az a lényege, hogy egy héten keresztül semmilyen tudatmódosító szert nem veszel magadhoz (részleteket lásd a fenti linken). Hát ez az út nekem ingyen lesz, gondoltam, mivel sem legális, sem illegális kábítószereket nem fogyasztok rendszeresen.

Ez ilyen last minute utazás lett, mivel munkábaindulás előtt jól bekakaóztam, a pénteki analízis-ZH-ról meg maradt nálam egy fél tábla keserű-Milka, úgyhogy az irodába érve azt oda is adtam a kollegáknak. Aztán dolgoztam, mintha mi sem történt volna, ebédhez persze jeges tea helyett almalevet ittam.

A problémák akkor kezdődtek, amikor hazaértem, és észre sem vettem magamat, de már a konyhában, a csokoládék között keresgéltem hogy egyek egy kockával. Persze időben észbekaptam. És azóta is, egyre gyakrabban eszembejut a legváratlanabb pillanatokban hogy azért egy kis csokit csak kéne enni. Persze nem azt mondom, hogy leteper az érzés, hiszen mostanáig mégiscsak kibírtam, és valószínűleg továbbra is ki fogom.

Szóval bár az eredeti jóslatom bevált, és közel sem olyan drámai a helyzet, mint Fecónál vagy ennél az útitársnál, de basszus, nagyon szar reggelire kakaó helyett tejet inni, és úgy de úgy ennék már egy kis csokoládét! Egy hete még nem hittem volna, hogy tényleg ennek az édes szarságnak vagyok a foglya. Persze, nyilván csalás hogy ezen a héten pl. pont semmilyen buliban nem voltam ahol megkívántam volna egy kis szeszt vagy egyebet. De akkoris. Várom a hétfő kilenc órai hazaérkezést.

Tilos 15

Szombaton, az Ártér nevű helyen akkora Tilos-születésnap volt, hogy muszáj beszámolnom róla azoknak, akik nem voltak ott. És miután összesen harmincan-negyvenen ha voltunk, valószínűleg Te is közéjük tartozol...

Előszöris a settingről: ez egy Római-parti üdülőtelep vagy úttörőtábor lehetett, az egykori infrastruktúrából ma is profitál, ugyanis van (meglepően kulturált) vizesblokk. Ezenkívül felhúztak egy söntést, és egy olyasmi fél-mobil szinpadot, mint anno a Kopaszi-gáton a West Balkanban volt. Az egész egy óriási zöld területen fekszik, padokkal, dimbekkel-dombokkal, és egy bónusz lerobbant szovjet katonai teherautóval. Állítólag jövő nyáron tervezik az igazi nyitást, kár, hogy akkor tuti meg fog telni köcsögökkel (*khm* Mokka Cuka *khm*).